ugrás az oldal tetejére A CSONTRENDSZER BEVEZETÉS A biológia az élettel foglalkozó tudomány, illetve az élőlényekkel foglalkozó tudományok összessége. A biológia területén belül az élőlények alaki sajátságaival és szerkezeti felépítésével foglalkozó tudomány a morfológia. A morfológiának azt a részét, mely az élő szervezetek szerkezetének vizsgálatát széttagolás segítségével végzi, anatómiának nevezzük. Az emberanatómia az emberi test alaki sajátságaival és szerkezeti felépítésével foglalkozik. Az anatómia makroszkópos (szabad szemmel látható képletek vizsgálata) és mikroszkópos (szabad szemmel nem látható elemek leírása) anatómiára osztható. A makroszkópos anatómia témakörén belül beszélhetünk rendszeres anatómiáról, amely az egyes szervrendszerekkel külön-külön foglalkozik, pl.: csonttan, izülettan, izomtan, stb. A tájanatómia a testrészeket is tájékokra osztja, az összehasonlító anatómia az ember szervezetét az állatokéval veti egybe, az alkalmazott anatómia az emberi test felszíni alakulataival foglalkozik, a röntgenanatómia a szervek röntgenképének leírását végzi el.  A funkcionális anatómia a képletek leírásánál figyelembe veszi azok működését és működés közbeni változásait is, így ez utóbbi alkalmas legjobban a szervezet felépítésének és funkcióinak leírására. (Az élő szervezetben a forma és funkció egysége megbonthatatlan, a kettő befolyással van egymásra.) AZ EMBERI TEST Az emberi test kétoldali részarányosságot mutat, vagyis a középvonalba állított függőleges sík a testet két tükörképszerűen megegyező részre osztja. E szimmetria azonban csak a fejlődés kezdeti szakaszában tökéletes, a további fejlődés folyamán többféle aszimmetria alakul ki, különösen a mell és hasüreg zsigereiben, szerveiben (szív, máj, lép, gyomor, stb.) Az ember törzse elölről hátrafelé kissé összelapított, így két felszínt lehet megkülönböztetni rajta: elülső (hasi vagy ventralis) és hátulsó (háti vagy dorsalis) A hasi felszín a jelentősebb, mert itt helyezkednek el az érzékszervek, itt vannak a légző és emésztőrendszer bemeneti nyílásai, erre tekint az arc (mimika), stb. Úgyszólván ezzel az oldalunkkal élünk, ezen az oldalon öszpontosul egyéniségünk. A végtagok is ventralis képződmények. (beidegzés, vérellátás) Tagozódás: az emberi test fő részei: fej, nyak, törzs, végtagok. A fej váza a koponya, elülső része az arc, melyen felülről lefelé a szemek, az orr és a száj nyílását láthatjuk. Hátsó része a nyakszirt. A nyak hátsó része a tarkó. A törzs három részből áll: mellkas, has és medence. A mellkas a mellüreget és a hasüreg felső részét fogja közre. A has elülső falán látható a köldök, ürege a hasüreg. A medence üregét a két medencecsont és hátul a keresztcsont határolja. A szervezet felépítése: az emberi test sejtekből és sejt közötti állományból épül fel. Az azonos eredetű és működésű sejtek szöveteket alkotnak. Különböző szövetekből épülnek fel az egyes szervek (organumok), amelyek bizonyos feladatok elvégzésére szervrendszereket, készülékeket (apparatus) hoznak létre. A szervrendszerek alkotják a szervezetet (organismus). MOZGÁSRENDSZER A mozgásrendszer passzív része a csontvázrendszer, aktív része a csontvázizomzat. CSONTVÁZRENDSZER Az emberi test tartó illetve támasztórendszerét csontváznak nevezzük. A test csontos váza 206 csontból áll és a test tömegének 10-15 %-át teszi ki. A csontok kötőszövettel, szalagokkal, porccal vagy izületekkel kötődnek egymáshoz. A csontok, izületek és szalagok együttesen alkotják a mozgás passzív rendszerét. A csont járulékos részei a csonthártya, a csontvelő és a porc. A csontváz feladata: a test szilárd vázát alkotja; a mozgás passzív szerve, rajta tapadnak az izmok; testüregeket fog közre és védi a bennük lévő életfontosságú szerveket; szivacsos állományában a vérképzés szerve, a vörös csontvelő foglal helyet. A csontok két jellemző tulajdonsága a szilárdság és a rugalmasság. Ezt a kettős tulajdonságot a vegyi összetétel biztosítja. A csont 40 %-a víz, a szilárd alkotórész 30-40 %-a szerves, 60-70 %-a szervetlen anyag. Ha a csontot híg sósavba tesszük, a szervetlen anyagok kioldódnak belőle és a visszamaradó rész hajlékony, rugalmas. (mivel a szervetlen rész adja a szilárdságot) Ha viszont elégetjük a csontot, a szerves alkotórész kiég, és a visszamaradó szervetlen rész hamuszerű, porlékony. (mivel a rugalmasságot adó szerves rész eltávozott) A szerves és szervetlen anyag aránya az élet folyamán változik, így a csontok rugalmassága is. Fiatalabb korban több a szerves anyag a csontban, ezért a csontok rugalmasabbak. Szerkezete: kétféle állományból épülnek fel: tömött, sűrűbb (kompakt) állományból, amely a csontokat kívülről veszi körül (kéregállomány), valamint a szivacsos állományból, amely a csont belsejében helyezkedik el. A szivacsos állomány finom kis lemezkékből, gerendácskákból épül fel és laza, levegős szerkezetet alkot. Az első látásra szabálytalan elrendeződés tüzetesebb tanulmányozásakor kiderül, hogy a csontban nagyon is szabályos rendszer található. Az elrendeződést minden esetben a mechanikai igénybevétel szabályozza. A csontgerendák az erővonalak irányában helyezkednek el, az erőbehatások megváltozásakor a csontgerendák is átépülnek. Ez az elhelyezkedés nagy anyagmegtakarítással jár, másrészt nagyobb szilárdságot is biztosít.  Csoportosításuk: alak szerint megkülönböztetünk hosszú csöves csontokat (végtagcsontok, bordák), rövid csöves csontokat (csigolyák, kéz- és lábtőcsont), lapos csontokat (lapát vagy kagyló alakú csontok, többnyire egymáshoz illeszkedve üreget zárnak be, mely fontos lágy részeket véd, ide tartozik a koponyacsont, medencecsont és a lapocka) valamint szabálytalan csontokat (amelyek nem sorolhatóak be a többihez, pl.: a koponya néhány csontja). Növekedése: a csontok hossznövekedését a végrészükhöz közel elhelyezkedő porckorongok biztosítják. A porckorong külső felszínén a porcszövet szaporodik, belső felszíne pedig fokozatosan elcsontosodik. Ez a folyamat 20-30 éves korig tart, utána a porcképződés megszűnik, az egész porckorong elcsontosodik, azaz a hossznövekedés leáll. E működés hormonális szabályozás alatt áll. A csontok vastagságbeli növekedését a csontok külső felszínét borító csonthártya biztosítja. Az ún. osteoblast sejtek (csontépítők) termelik a csontállományt, míg a csontok belső felszínén elhelyezkedő osteoclastok (csontfaló óriássejtek) bontják a csontállományt. A megfelelő csontvastagság kialakulását az építő és falósejtek harmonikus együttműködése biztosítja. E kétféle sejttevékenység az élet folyamán mindig fennáll, és lehetővé teszi az igénybevételnek megfelelő optimális csontvastagság elérését. A CSONTOK JÁRULÉKOS ALKOTÓRÉSZEI Csonthártya A csontok felszínét – a porccal bevont részek kivételével – mindenütt egy erekben és idegekben gazdag kötőszöveti hártya borítja. Feladata: biztosítja a csontok vastagságbeli növekedését; táplálja a csontot, pótolja az anyaghiányt, pl. csonttörés esetén; érzékszervi funkciót lát el, mert idegvégződésekben gazdag. Porc Fontos szerepe van a csontváz fejlődésében, de a kifejlődött csontvázrendszerben is. (bordaporc, izületi porc, csigolyák közti porckorongok, stb.) Csontvelő Kétféle csontvelő létezik: vörös csontvelő és sárga csontvelő. A vörös csontvelő a vérképzés szerve, a szivacsos állományban helyezkedik el. Megtalálható lapos, apró, szabálytalan csontokban is, valamint a csöves csontok végrészeiben. A sárga csontvelő zsírszövetből áll. Hézagtöltő és tápanyagraktár, a hosszú csöves csontok belső üregét tölti ki. A kétféle csontvelő egymásba átalakulhat. A CSONTOK ÖSSZEKÖTTETÉSEI Két fő formája van: a folytonos összeköttetés és a megszakított összeköttetés vagy ízület. A csontok folytonos összeköttetése a csontvégek között elhelyezkedő szövetek alapján lehet kötőszövetes (szalagok, gyermekeknél a koponyacsontok közötti varratok), porcos (csigolyák közötti porckorongok), és csontos (keresztcsigolyák, varratok) A megszakított összeköttetésekben (ízületek)a csontvégek között keskeny rés van, így az egymásnak megfelelő porccal borított csontvégek egymáson elcsúszhatnak. Az izületek alkotórészei: ízesülő felszínek (ízületi fej és árok, ezek egymásnak megfelelnek), ízületi tok (légmentesen körülveszi az ízesülő csontvégeket), ízületi nedv (megkönnyíti az ízfelszínek elmozdulását, az ízületi tok termeli), ízületi porc (az ízesülő csontvégeket borítja), ízületi szalagok (erősítik az ízületi tokot) Az ízületeket egybetartó tényezők: a levegő nyomása (mivel az ízületi üregben légüres tér van); az ízesülő felszínek tapadása; az ízületi tok és szalagok; a környező izmok tónusa; a környező lágy részek – bőr. Az ízületekben létrejövő mozgások: hajlítás, feszítés, távolítás, közelítés, forgómozgás, köröző mozgás, stb. Az ízületek csoportosítása az ízesülő csontfelszínek alakja szerint: henger-, gömb-, nyereg-, tojásízület, stb. Az emberi test vázát alkotó ízületeket és csontokat négy csoportba oszthatjuk: a törzs csontjai és ízületei; a felső végtag csontjai és ízületei; az alsó végtag csontjai és ízületei; a koponya csontjai és összeköttetései. A törzs csontjai és ízületei: Ehhez tartoznak a csigolyák, a bordák és a szegycsont. Csigolyák: szabálytalan alakú csontok, melyek a gerinc alkotásában vesznek részt. 32-35 csigolya van, amelyek közül 24 a valódi, 9-11 pedig álcsigolya, mert ezek összecsontosodva önálló csontokat hoznak létre. Megkülönböztetünk 7 nyakcsigolyát, 12 háti vagy mellkasi csigolyát, 5 ágyékcsigolyát, 5 keresztcsonti csigolyát, amelyek összecsontosodva a keresztcsontot alkotják és 3-6 farkcsigolyát, melyek összecsontosodva a farokcsontot hozzák létre. A valódi csigolyák részei: korong alakú csigolyatest, amely belül szivacsos, kívül tömör állományból áll. A testből indul ki hátrafelé a csigolyaív, amely a csigolyalyukat fogja közre. Az egymás felett elhelyezkedő csigolyalyukak alkotják a gerinccsatornát. A csigolyaívről erednek a csigolya nyúlványai: oldalfelé egy-egy harántnyúlvány, hátrafelé egy tövisnyúlvány, és lefelé ill. felfelé irányuló páros ízületi nyúlványok, melyekkel a csigolyák egymáshoz ízesülnek. A gerincvelői idegek az ív és a test találkozásánál alul és felül található bemetszéseknél tudnak kilépni a gerinccsatornából. (oldalnézet) A csigolyák összeköttetése: a gerinc. A gerincen a csontok összeköttetéseinek minden formája megtalálható. A csigolyák íveit és nyúlványait sárga, rugalmas szalagok kötik össze. Porcos összeköttetés található a csigolyatestek között, ezek a csigolya közti porckorongok. Megfelelnek a csigolyatestek alakjának, és a gerinc hosszának kb. 1-ét adják. A porckorongok széli része rostos szerkezetű, belső része kocsonyás anyag. Ha a rostos rész megszakad, a kocsonyás rész kitüremkedik, gerincsérv jön létre, ami nyomhatja a gerincvelői idegeket vagy magát a gerincvelőt. Csontos összeköttetés a farokcsont esetében, ízületes kapcsolat az 1. nyakcsigolya (fejgyám vagy atlas) és a fölötte lévő nyakszirtcsont találkozásánál lévő tojásízületnél figyelhető meg, ez utóbbi teszi lehetővé a fej bólintó mozgását és oldalirányú ingatását. („ejnye-ejnye”) A gerinc mozgásai: az újszülött gerince gyakorlatilag még egyenes, görbületei fokozatosan alakulnak ki a csecsemő mozgásával, hasra fordulással, a fej hátraemelésével, felüléssel, felállással. Teljes kialakulása a nemi érés utánra esik. A gerinc görbületei az egyenes testtartás következményei, idős korban a görbületek fokozódnak. (izomzat gyengülése, porckorongok zsugorodása, stb. miatt)  A valódi csigolyák egymáshoz viszonyított csekély elmozdulásai összességükben jelentékeny mozgásokat engednek meg. Lehetséges előre-hátra-oldalra hajlítás, valamint rotációs mozgás, ill. a görbületek következtében kialakuló rugószerű mozgás, ami védi a koponyát-agyvalőt a rázkódástól. Legmozgékonyabb a gerinc nyaki szakasza, majd az ágyéki szakasz, és legkevésbé mozgékony a háti szakasz. A testhelyzet-megváltoztatások során a test ún. súlyvonala is megváltozik, ilyenkor az egyensúly megtartása fokozott izommunkát igényel. Terhesség vagy elhízás is befolyásolja a test egyensúlyi helyzetét; ilyenkor a felsőtest hátrahelyezésével kompenzál a szervezet. Bordák: három irányban (lapjuk, élük, tengelyük mentén) görbült hosszú, lapos csontok, melyek kátsó vége a 12 hátcsigolyához ízesül. A 12 pár borda közül 7 pár valódi borda, ezek elülső vége közvetlenül, külön-külön porcosan kapcsolódik a szegycsonthoz. Öt pár álborda van, közülük 3 pár porcosan egymáshoz kapcsolódik, és közösen rögzülnek a 7. Borda útján a szegycsonthoz. A két utolsó borda nem éri el a szegycsontot, elülső végük szabadon áll, ezért repülőbordának nevezik ezeket. A 7-10. bordák porcai elöl a bordaívet alkotják, ez a mellkas elülső-alsó határa. Szegycsont: A mellkas elülső falát alkotó páratlan lapos csont. Szivacsos állományában vörös csontvelő van. A gerinc, a bordák és a szegycsont által közrezárt, elölről hátra kissé lapított, csonka kúp alakú üreg a mellkas. Átmetszetben kártyaszív alakú, mivel hátul bedomborodik. A felső végtag csontjai és ízületei: a felső végtagon megkülönböztetünk vállövet és szabad felső végtagot. A vállöv vázát a kulcscsont és a lapocka alkotja. A szabad felső végtag részei: kar (váza a karcsont), alkar (váza a singcsont és orsócsont), és kéz (ezen belül a kéztő, kézközép és ujjak. Az ujjak vázát az ujjperccsontok alkotják). A kulcscsont a mellkas elülső-felső részén, jól kitapinthatóan, közvetlenül a bőr alatt helyezkedik el. Középső része megvastagodott és a szegycsonttal alkot ízületet. Ez az egyetlen ízület, amely a felső végtagot a törzs csontjaihoz kapcsolja. A lapocka egy háromszögletű lapos csont, a mellkas hátsó felszínén, izmok közé ágyazva helyezkedik el. Felszínén, szélein és szögletein izmok erednek ill. tapadnak. A vállöv ízületi részében lévő ízfejek és ízárkok nem felelnek meg egymásnak, ezért rostporcos korong található az ízületi felszínek között. Az ízületekben létrejövő mozgások eredménye a váll emelése, sűllyesztése, előre és hátrahúzása, kúp alakú mozgás. A vállöv nagyobb fokú elmozdulását a kulcscsontot rögzítő szalagok akadályozzák meg.  A vállízület egy gömbízület, amelynél az ízárkot a lapocka, az ízfejet a karcsont felső vége adja. Az ízárok nem fogadja be a fejet; a szélén tapadó rostporcos gyűrű mélyíti az árkot. Ez az emberi test legmozgékonyabb ízülete. A karcsont feje felett, mintegy boltozatot képezve található egy összekötő szalag, amely megakadályozza, hogy a karcsont feje kicsússzon az ízületi üregből. (pl.könyöklésnél) Az alkart alkotó singcsont és orsócsont is hosszú, csöves csont. A könyökízület alkotásában három csont vesz részt (karcsont, singcsont, orsócsont), melyek között tulajdonképpen három ízület jön létre. A kéztő alkotásában 8 apró, szabálytalan csont vesz részt, a kézközép vázát 5 rövid csöves csont alkotja. Az ujjak vázát 14 ujjperccsont alkotja, ezek rövid, csöves csontocskák. Az utolsó perc a körömperc, melyen érdes kiemelkedés szolgál a körmök rögzítésére. A kézfej ízülete tojásízület, tehát kéttengelyű ízület. (előre-hátra, és rotációs mozgás) A hüvelykujj ízülete ún. nyeregízület, és a tenyérrel való szembehelyezkedése révén lehetővé teszi, hogy az ember a kezével fogni tudjon. Az alsó végtag ízületei: megkülönböztetünk medenceövet és szabad végtagot. A medenceöv alkotásában a keresztcsont és két medencecsont vesz részt, a szabad alsó végtag részei: comb (váza a combcsont), lábszár (váza a sípcsont és szárkapocscsont) és láb (lábtő, lábközép és ujjak). Míg a vállöv felépítésére a szabad, sokoldalú mozgás volt jellemző, addig a medenceöv a gerinchez szilárdan rögzülve a test alátámasztásában játszik fontos szerepet, így mozgása erősen korlátozott. A medencecsont szabálytalan alakú páros csont, a 16-18. Életév körül csontosodik össze a csípőcsontból, ülőcsontból és szeméremcsontból. A medenceövet alkotó csontok és szalagok által körülzárt üreget medencének nevezzük. A férfi és női medence között különbség van: a férfimedence beugrása erőteljesebb, a medence kártyaszív alakú. A nőimedence alacsonyabb és tágabb, lefelé alig szűkül. A csípőlapátok széjjelállóbbak, a medence szélesebb. A medencét alkotó csontok vékonyabbak, simábbak. A combcsont az emberi test leghosszabb csöves csontja., amit izmok vesznek körül. A csípőízülettel gömbízületet alkot. Az ízületi tokot igen erős ízületi szalagok erősítik, melyek a medencecsonttól eredve spirálisan rácsavarodnak a csont nyakára, így a rögzítésben lényegesek. A sípcsont egy hosszú, csöves csont, elülső felszíne jól kitapintható, sérülései is gyakoriak. A szárkapocscsont a lábszár külső oldalán elhelyezkedő karcsú, pálca alakú csont, amit izmok vesznek körül. A térdízület a legbonyolultabb felépítésű ízületünk. Az ízárok (sípcsont) nagyon sekély, ezért porckorong mélyíti. Az ízületi tok elég bő, kétoldalt két szalag erősíti és akadályozza meg az oldalirányú mozgást. A térdizület körül számos nyálkatömlő helyezkedik el, melyek kapcsolatban állnak az izületi üreggel. A láb ízületei a bokaízület és az alsó ugróízület. A lábtő és lábközépcsontok nem síkban helyezkednek el, hanem boltozatos szerkezetűek. A boltozatok fenntartásában igen fontosak a láb szalagjai, amik a lábtőcsontokat összekötik, ízületeit áthidalják, de fontosak a lábszár és láb izmai is, melyek kengyelszerűen tartják tónusukkal a boltozatokat. A boltozatok rugalmas alátámasztást biztosítanak a testnek, csökkentik a járáskor, ugráskor létrejövő rázkódást, de fontos szerepük még, hogy nyomástól védetten haladhatnak a talp erei, idegei, ill. a talp izmai. A boltozatok süllyedése következhet be a szalagok megnyúlása esetén, és lúdtalp alakulhat ki, ami a megváltozott statikai és egyéb viszonyok miatt komoly következményekkel járhat a fájdalmon kívül is. ugrás az oldal tetejére IZOMRENDSZER A mozgásrendszer passzív része a csontvázrendszer, aktív része a csontvázizomzat. A mozgásrendszer aktív részét képező izomzat harántcsíkolt és szerkezetileg-működésileg jól elkülöníthető önálló tagokból, az izmokból áll. A csontvázizomzatot 350 izom alkotja, és a testsúlynak 35-40%-át adják. Az izmok 75%-a víz. A szilárd alkotórész 1%-a szervetlen só, főként foszforsavas kálium. A szerves állomány elsősorban fehérjékből áll, de tartalmaz kreatint, glikogént, lipoidokat, d-tejcukrot stb. Az izmok kötőszövetes burokkal körülvett és összefogott izomrostkötegek. Az ún. fehér izmok erőteljes, gyors összehúzódásra képesek, a vörös izmok kitartó tónusos összehúzódásra képesek. Az emberben a legtöbb izom kevert, azaz egyaránt tartalmaz fehér és vörös izomrostokat. Minden izomnak két fő része van: A középső, összehúzódásra képes ún. „aktív” rész az izomhas Az izom végrészein elhelyezkedő inas rész, amivel a csontokon rögzül. Az izmok általában két helyen rögzülnek a csontokon. Az izmok lefutásuk közben legalább egy ízületet áthidalnak, ezáltal összehúzódásuk mozgást hoz létre. A harántcsíkolt izom idegingerlésre húzódik össze. A gerincvelőben vagy agytörzsben lévő mozgató idegsejtet és az általa beidegzett izomrostok összességét motoros egységnek nevezzük. Az egyes izmokba a motoros egységhez tartozó izomrostok száma változó (3-500). Finom mozgásokat végző izmokban csupán néhány, durvább működésűekben több száz izomrostot lát el. Az izmok által létrehozott elmozdulás nagysága az izom megrövidülésével arányos. Ebből a szempontból az izomhas hossza adja az izom funkcionális – aktív – hosszúságát, és az ín csak passzív tényező. Az izomrostok eredeti hosszúságuk felére képesek megrövidülni. Az izmokban a rostok lefutása lényegesen meghatározza az izom megrövidülését. Az izomerő a működő izomrostok számával arányos. Tehát egy izom maximális ereje az izmot alkotó rostok számától függ. Miután az izomrostok vastagsága az emberi szervezetben egyenlőnek vehető, az izomrostszám a rostokra merőleges izomkeresztmetszet nagyságával arányos és azzal jellemezhető. Ez jelentősen függ az izomrostok lefutásától. Az izmok által végzett munka az erő és út szorzatából adóik, így az eltérő szerkezetű izmok által végzett munka abban is különbözik, hogy a rostok nagy elmozdulással kisebb erőt fejtenek ki, vagy rövid úton nagy erejű mozgást eredményeznek. Az izmokban a fájdalomérző receptorokon kívül két speciális receptor is elhelyezkedik, az izomorsó és az ínorsó, melyek az izmok, inak feszültsége állapotát érzékelik. Alakjuk szerint az izmok lehetnek: hosszú izmok, rövid izmok, széles, lemez alakú izmok, melyek lapos ínnal rögzülnek a csontokon, gyűrű alakú záróizmok. Az izmok eredő részét nevezzük az izom fejének. Az izmok eredhetnek 1-2-3-4- fejjel. Működésük szerint megkülönböztetünk: együttműködő izmokat, ellentétes működésű izmokat. A működés – az ízületben létrehozott mozgás – iránya szerint az izmok lehetnek: hajlítók, feszítők, közelítők, távolítók, emelők, forgómozgást létrehozók, szűkítő-záróizmok, stb. Az izmok egyesével vagy csoportosan erős kötőszövetes lemez által alkotott rekeszekben helyezkednek el. Ezek a lemezek az izompólyák. A rendszeresen működtetett izmok rostjai megvastagodnak, miáltal az izmok tömege nő. A tartósan nyugalomban lévő izmok rostjai elvékonyodnak, ezáltal az izmok sorvadnak. Az élő ember izmai állandó kisfokú összehúzódásban vannak, amit izomtónusnak nevezünk. Ez alváskor, kifáradáskor csökken, teljesen azonban csak bénulás vagy a halál szünteti meg. Halál után az izmokban lejátszódó vegyi folyamatok hatására alakul ki fokozatosan a hullamerevség. Az izmok járulékos alkotórészeihez soroljuk az ínhüvelyeket és a nyálkatömlőket. Az ínhüvelyek az izmok inainak megtöretési helyein (boka, csukló) veszik körül az inakat. Külső és belső rétegből épülnek fel. A két lemez egymáson elcsúszva könnyű mozgást biztosít az inaknak. E két lemez az ín csontos felszín felé néző oldalán hajlik át egymásba és ebben futnak az ínhoz az erek.  RÉSZLETES IZOMTAN Az izmokat testrészek szerint csoportosítjuk: törzsizmok: a./ mellizmok b./ hátizmok c./ hasizmok. Végtagizmok: a./ a felső végtag izmai, b./ az alsó végtag izmai. Nyakizmok. Fejizmok. TÖRZSIZMOK  A./ MELLIZMOK Két nagy csoportra oszthatók: A felső végtaghoz húzódó izmok, A mellkas saját izmai vagy mély mellkasizmok. A felső végtaghoz húzódó izmokhoz soroljuk azokat a felületesebben elhelyezkedő nagy izmokat, amelyek a mellkasról erednek és a felső végtag csontjain tapadnak, azokat mozgatják. Rögzített felső végtag mellet viszont a mellkast emelik, így fontos légzési segédizmok is. Ide tartoznak: nagy mellizom, kis mellizom, elülső fűrészizom. A nagy mellizom a felső bordáktól húzódik. A felemelt kart erőteljesen lefelé húzza. Felszínéhez rögzül az emlő mint bőrmirigy. Alatta helyezkedik el a kis mellizom, ami a lapockát, a vállat előre- és lefelé húzza. Az elülső fűrészizom széles, lapos izom, 8-9 csipkével ered a mellkas oldalsó felszínén, és a lapocka alatt elhaladva annak szélén tapad. Működése: a lapockát „kifordítja”, s így lehetővé teszi a kar vízszintes fölé való emelését. A mellkas saját izmai: külső bordaközti izmok, belső bordaközi izmok, rekeszizom. A bordaközti izmok a bordák közeit töltik ki, és így a mellkas falának alkotásában is részt vesznek. A külső bordaközti izmok rostjai felülről lefelé, a gerinctől haladnak ferdén. Ezért összehúzódásukkor az alsó bordákat emelik (a mellkast tágítják – belégző izmok). A belső bordaközti izmok rostjai a külsőkre merőlegesen haladnak a gerinc felé ferdén, ezért összehúzódásukkor a felső bordákat süllyesztik (a mellkast szűkítik – kilégző izmok). A kétféle izom egy csatornát fog közre a bordák alsó széle mentén és ebben futnak az erek és idegek. A rekeszizom kupola alakban elhelyezkedő izmos-inas lemez, ami a mellüreget a hasüregtől légmentesen elválasztja. A rekesz kupolája nyugalmi helyzetben az 5. bordáig terjed fel. A rekeszizom eredése és a bordák között körben rés helyezkedik el, amibe a mellhártya beterjed. A rés belégzéskor megnyílik. A rekeszizmot erek, nyirokerek, idegek, valamint a nyelőcső átfúrják. A bordaközti izmok és a rekeszizom légzőizmok. Nőknél a bordaközti izmok működése a jelentősebb (mellkasi légzés - ennek a terhességnél van jelentősége), férfiaknál a rekeszi légzés (hasi légzés)dominál.  B./ HÁTIZMOK A háton elhelyezkedő izmok három csoportba oszthatók: felületes hátizmok, mély hátizmok, tartóizmok. A felületes hátizmok általában széles, lapos izmok, melyeknek nagy része a felső végtag csontjain tapad. A mélyebb hátizmokat eltakarják. Ide tartoznak: A csuklyás izom a legfelületesebb hátizom. Eredése a nyakszirtcsonttól a gerincen a 12.hátcsigolyáig tart és a vállőv csontjain tapad. A felső rostok összehúzódva a vállat emelik. A középső és alsó rész sortjai a vállalt hátrahúzzák. A széles hátizom legyezőszerű széles, lapos izom. Az alsó bordákon, az alsó csigolyákon, valamint a csípőlapáton ered. Működése: a felső végtagot lefelé, valamint a hát mögé húzza, miközben befelé forgatja. A kis és nagy rombusizmok, a hátsó fűrészizmok és a lapockaemelő izmok szintén a gerincről erednek és a lapockán, ill. a bordákon tapadnak. A vállövet és a bordákat mozgatják. A mély hátizmok csoportja kisebb-nagyobb izmokból áll. A csigolyák és a bordák közti szögletet, mélyedést töltik ki. A gerinc nyaki, háti és ágyéki szakaszán végig megtalálhatók. Együttes működésük a gerinc merevítése, ezért összefoglalóan törzsmerevítő izmoknak is nevezzük őket. A tarkóizmok mély rétegéhez azok a rövid izmok tartoznak, amik az első két nyakcsigolya között helyezkednek el. A fejet hátra, ill. oldalra hajlítják.  C) HASIZMOK Széles. lapos izmok, a hasüreg falának legnagyobb részét alkotják. Az izmok több rétegben, egymással kereszteződő rostokkal zárják körül a hasüreget. Fontos szerepük van a hasüregi nyomás fenntartásában, és a hasprés létrehozásaban (vizelés, székelés, hányás, köhögés, szülés esetén). Részt vesznek a törzs hajlításában, de megfeszülnek nehéz tárgy emelésekor is. Az izomrostok lefutása alapján megkülönböztetünk: egyenes hasizmot, ferde hasizmot, haránt hasizmot. A két egyenes hasizom a hasfal elülső részén, a középvonal két oldalán húzódik le pántszerűen az 5-7. bordák külső felszínétől a szeméremcsontig. Az izom rostjai nem futnak egyfolytában végig, haránt irányú inas befűződések szakítják meg őket (kettő a köldök fölött, egy a köldök alatt; úszókon jól látható). Két pár ferde hasizom van: külső és belső . A külső ferde hasizom az alsó nyolc borda külső felszínén ered, rostjai felülről futnak lefelé (zsebre dugott kéz irányában). A belső ferde hasizom a csípőtájéktól és a lágyék-szalagtól húzódik felfelé. Rostjai merőlegesen haladnak a külső ferde hasizom rostjaira, és a bordaíven tapadnak.  A haránt hasizom a legmélyebben elhelyezkedő hasizom. Rostjai haránt irányban haladnak. A gerinc két oldalán a hátsó hasfal alkotásában részt vesz még egy-egy négyszög alakú lapos izom, mely a 12. bordától húzódik a csípőlapáthoz. Erre fekszenek rá a vesék a hátsó hasfalon. A ferde és haránt hasizmok körülveszik, behüvelyezik az egyenes hasizmot.  Születés után a köldökzsinór megmaradt csonkja leszárad és behámosodik, gomb formájú, dugószerű képletet alkot. Fiatal csecsemőknél a köldökcsonk dugója még nem zár jól, ezért, főleg síráskor, bélrészletek boltosulnak ki rajta. Később a heges köldökcsonk mind mélyebbre kerül a gyűrű belsejébe, mert nem tart lépést a többi rész fejlődésével, ezért a hasfal körkörös bőrredőjének mélyére kerülve eldugaszolja a köldökgyűrűt.. Később (pl. terhesség esetén) a hasüregi nyomás fokozódásakor megnyílhat, ami köldöksérv keletkezését teszi lehetővé.   SÉRVCSATORNÁK A ferde és haránt hasizmok alsó részei a lágyékszalag fölött egy kb. 5-6 cm hosszúságú csatornát fognak közre, a lágyékcsatornát. Ezen a csatornán száll le a here a hasüregből a herezacskóba születés előtt, és ebben halad férfiaknál az ondózsinór, nőkben a sokkal vékonyabb kerek méhszalag. A lágyékcsatorna a hasfal gyenge része, megnövekedett hasüregi nyomás esetén ürege megnyílhat, rajta bélrészletek türemkedhetnek ki, amikor is lágyéksérv jön létre. Ez férfiakban sokkal gyakoribb. mint nőkben. Hasfali sérvek létrejöhetnek még a köldöknél, de a rekeszizmon is, ha valahol a rekeszizom a mellüreg felé megnyílik. Leggyakrabban a nyelőcső átfúródásánál jön létre rekeszsérv. II. VÉGTAGIZMOK  A)AFELSŐ VÉGTAG IZMAI  Négy csoportra oszthatók: vállizmok (vállöv izmai), felkarizmok, alkarizmok, kézizmok. A vállöv izmai a vállízületet fogják körül, Legjelentősebbek: A deltaizom háromszög alakú izom, ami a vállöv csontjairól eredve beborítja, lekerekíti a vállizületet. A kart a vízszintesig emeli. a nagy és kis gőrgetegizom a lapocka alsó csúcsától szélétől futnak, és azt befelé, ill. kifelé rotálják. A két izom között halad át a háromfejű karizom hosszú fejének ina, és így a három izom létrehozza a hónaljrést, amin erek, idegek haladnak a hónaljárokból hátrafelé; a lapockatövis feletti és alatti izom  a lapocka alatti izom: a lapocka bordai felszínén ered. A kart befelé rotálja. A kar izmai elsősorban a könyökízületre fejtik ki hatásukat, de van, amelyik a lapockán ered és a vállízületet is áthidalja, így azt is mozgatja. Két csoportban helyezkednek el: elől vannak a flexorok (hajlítók), hátul vannak az extensorok (feszítők).  A flexorokhoz tartozik a kétfefű karizom, ami két fejjel ered a lapockáról, az alkart hajlítja. Jellegzetessége. hogy hosszú fejének ina keresztülhalad a vállízületen. Az extensorokhoz egy nagy izom tartozik, a háromfejű karizom. A könyökízületet feszíti. Az alkar izmaihoz számos izom tartozik. Főként a kéztő és az ujjak hajlítását, ill. feszítését végzik. Többségük leszorul az alkar csontjaira. Az alkar izmaira jellemző, hogy rövid izomhasuk van az eredés közelében, majd hosszú ínba mennek át. ami kifut a kézre és az újjakhoz. Az inakat a csuklónak megfelelően szalagok rögzítik csontos aljzatukhoz, megakadályozva elemelkedésüket. A tenyéri oldalon az inak valóságos csatornában haladnak. A csuklónál az inakat ínhüvelyek fogják körül. A kézháton hat ínhüvely van, a tenyéri oldalon csak három. Ez utóbbiak közül kettő (a hüvelykhez menő és az ujjhajlítókat tartalmazók) a tenyéren közlekednek egymással. A hüvelykujjhoz és a kis-ujjhoz menő ínhüvelyek kifutnak a körömpercig (ezért egyik sérülése - gennyes gyulladása – végigterjed a másikon is, és a tenyéren jellegzetes V alakú gennygyülem keletkezik. A II., 111. és a IV. ujjakhoz menő ínhüvelyek a tenyéren végződnek. Külön hajlító- és feszítő izma van a hüvelykujjnak. A többi ujjhoz a közös hajlító- és feszítő izmok elágazó inai haladnak. A kézen csak a tenyéri oldalon vannak izmok. Ezek a rövid izmok az ujjakat mozgatják és három csoportban helyezkednek el: a hüvelykpárna izmai, a tenyérközép izmai, a kisujjpárna izmai. A kézizmokhoz tartoznak még a pilisztaizmok, melyeknek érzőidegellátottsága bőséges, és a hosszú ujjmozgató izmok feszülését érzékelve a finom ujjmozgásokat irányítják. Idetartoznak még a csont közötti izmok, melyek tenyéri és kézháti tagokból állnak, és az ujjakat közelítik, ill. távolítják. B) AZ ALSÓ VÉGTAG IZMAI Négy csoportban helyezkednek el: csípőizmok: a) belső csípőizmok, b) külső csípőizmok; combizmok; lábszárizmok; lábizmok. a) A belső csípőizmok az ágyéki gerincnek és a medencének a belső, hasüreg felé eső felszínén erednek. Legjelentősebb a nagy horpaszizom és a csípőizom, melyek egyesülve a lágyékszalag alatt lépnek ki a combra. Ezért a kettőt közös néven is emlegetik. A comb (csípőízület) legerősebb flexorai. Rögzített alsó végtag mellett a törzset előrehajlítják. Egyébként a combot hajlítják és kifelé rotálják. Idetartozik a körteképű izom is, ami a medencéből hátul bújik ki, és azt felső és alsó részre osztja (erek. idegek kilépése itt történik. b) A külső csípőizmokhoz több izom tartozik, melyek felületesebb és tömegesebb részét farizmoknak is nevezzük: - nagy farizom, - középső farizom, - kis farizom. A farizmok a csípőlapát külső felszínén erednek. Az egyenes testtartásban és a járásban (lépcsőn) rendkívül fontosak. Durva rostú, vastag, lapos izmok, az injekciók helye. A farizmok elfedik a mélyebb helyezetű külső csípőizmokat, melyek főként a comb rotációjában vesznek részt. A combizmok három csoportot alkotnak: - elöl az extensorok (feszítők), - hátul a flexorok (hajlítók), Az extensorok alkotják a combizmok legnagyobb tömegét, itt helyezkedik el a négyfejű combizom és a szabóizom,. a térdizület extensorai. A négyfejű combizom fejei egyesülve közös ínba mennek át. A hátul elhelyezkedő flexorokhoz három izom tartozik: a kétfejű combizom, a félinas izom, a félhártyás izom. Mindhárom izom az ülőgumón ered és a lábszárcsontokon tapad. Tehát két izületet hidalnak át: a csípőízületet feszítik (járásnál), a térdízületet pedig hajlítják. A behajlított térdet rotálják is. A combot a bőr alatt harisnyaszerűen beborítja egy vaskos kötőszövetes lemez, a széles comb-pólya. A lábszárizmok nem veszik teljesen körül a lábszárcsontokat, elülső felszínüket csak bőr borítja. A lábszárizmok három csoportban helyezkednek el: elöl az extensorok, hátul a flexorok, és a a szárkapcsi izmok.  A lábszárizmoknak rövid izomhasuk van, és hosszú ínba mennek át, amik kifutnak a lábtőcsontokhoz és a lábujjakhoz. Az inakat a bokák körül szalagok rögzítik aljzatukhoz és ínhüvelyek veszik őket körül.  Legnagyobb számú és tömegű a hátul elhelyezedő flexor izomcsoport: felületes és mély réteget alkotnak. A két réteg között haladnak az erek és idegek a talphoz. A felületes rétegben található a háromfejű lábszárizom, melynek izomhasai kidomborodást alkotnak: a lábikrát vagy vádlit.  A lábszárat is behüvelyezi a bőr alatt egy kötőszövetes lemez, melynek megerősödött részei rögzítik az izmok inait a bokánál. A láb izmai főként a talpon helyezkednek el, de a lábháton is található két rövid feszítőizom (a lábujjakat feszítik). III. NYAKIZMOK A nyak izmai három csoportba oszthatók: - felületes nyakizmok, -nyelvcsonti izmok,  - mély nyakizmok. A felületes nyakizmokhoz tartozik az emberi test egyetlen bőrizma, a platysma. A mellkastól (emlők bőrétől) húzódik kétoldalt, tónusával a nyak bőrét feszesen tartja, ill. az emlőket emeli (öreg embereknél tónusa csökken, ezért a nyak bőre kétoldalt lelóg). A másik nagy felületes izom a fejbiccentő izom. Tónusával a fejet egyenesen tartja. Elalváskor, ájuláskor a fej előre- vagy hátraesik. Az egyik oldali izom kontrakciója az arcot az ellenkező oldalra - felfelé fordítja. Veleszületett fejlődési rendellenesség esetén az egyik izom zsugorodott, a csecsemő nyaka ferde. A fej mozgásán kívül légzési segédizomként is működhet. IV. FEJIZMOK A fejen elhelyezkedő izmoknak két nagy csoportja van: mimikai izmok, rágóizmok. A mimikai izmok az arcon lévő nyílások szűkítése révén védőfunkciót látnak el, de a hangulat, lelkiállapot kifejezői is. Egy részük szerepet játszik a beszédben is. Számos izom tartozik ide, melyeket elhelyezkedésük alapján csoportosítunk: szem körüli izmok, orr körüli izmok, száj körüli izmok,  A szem kőrüli izmok közül legjelentősebb a szemrés körkörös záróizma, mely a szemhéjak pislogását, zárását. a szemhunyorítást végzi. A orr körüli izmok emberben csökevényesek, az orrnyílást szűkíteni és tágítani képesek (orrszárnyi légzés nehézlégzésnél). A száj körüli izmokhoz tartozik a szájrés körüli körkörös záróizom, ami a szajrést szűkíti (csücsörítés, fütyülés stb.). A többi izom hosszanti lefutású és a körkörös izomba sugárzik bele. A szájzugot emelik (nevetés), süllyesztik (sírás), a felső és alsó ajkat emelik, ill. süllyesztik stb. Funkcionális szempontból igen fontos a trombitás izom, mely a pofa vázát alkotja. Működésének lényeges része a rágás segítése, a tápláléknak a fogak közé rendezése, a szopásban, beszédben való részvétel. Tónusuk hozzájárul a fogak normális elrendeződéséhez, a fogsorívek kialakulásához. A rágóizmokhoz négy pár izom tartozik. A száj zárását, nyitását, a rágáshoz fontos örlő mozgást végzik. Részt vesznek a beszédben is. Három pár izom zárja a szájat, egy pár nyitja, de ebben segítenek a nyelvcsonti izmok is. ugrás az oldal tetejére AZ EMÉSZTÉS FOLYAMATA A TÉMA JELENTŐSÉGE A táplálkozás nagymértékben befolyásolja életfolyamatainkat. Szentgyörgyi Albert - a híres biokémikus - fogalmazta ezt meg nagyon találóan: "A levegő tisztasága, nedvességtartalma és hőmérséklete, az izgalom, a fizikai munka mennyisége stb. mind igen fontosak, de a környezetünkkel való kapcsolatunkban az egyik legalapvetőbb tényező az étel, mivel környezetünk az ételek formájában hatol be szervezetünkbe a legközvetlenebbül." Ezért szükséges megismerni, hogy az étkezés után mi történik a megevett táplálék komponenseivel, és ezek milyen további élettani folyamatokban vesznek részt.  Tápcsatorna A tápcsatorna egy 8 méter hosszúságú "csőnek" fogható fel, melynek egyes szakaszai más-más feladatot látnak el. Ezek a szakaszok: szájüreg, garat, nyelőcső, gyomor, a vékony- és vastagbelek és a végbél. A táplálék ezeken keresztülhaladva számos kémiai anyaggal keveredik és lebontódik molekuláris egységekre, melyek felszívódnak a vér- és nyirokrendszerbe. Az egész folyamatot a központi és vegetatív idegrendszer hangolja össze. Szájüreg A tápcsatorna a szájüreggel kezdődik, ahol a táplálék mechanikai aprítása és emésztésre való előkészítése történik meg. Hiányos rágás esetén a lenyelt falatot a gyomornak kell feldolgozni, mely nagy energiát követel. Az itt elkövetett mulasztás lehet az oka sok krónikus gyomorbántalomnak is. A nyál segíti az élelem lejutását a nyelőcsövön keresztül, emellett a keményítőbontást is elkezdi a ptialin enzim segítségével. Gyomor A táplálék kis adagokban jut le a gyomorba, ahol a szénhidrátbontás leáll, és megkezdődik a fehérjeemésztés. A gyomor izmos falú, horog alakú, 1-1,5 liter befogadóképességű üreges szerv. A megrágott élelem tárolása, összekeverése, fertőtlenítése és emésztése a feladata. Nagymennyiségű étel elfogyasztása esetén - főleg ha ez savhiánnyal is párosul - erjedési folyamat indulhat meg a gyomorban, mely a szervezet egészére kihatással van. Az agy és a gyomor szoros idegi kapcsolatban van, így a nagyobb tömegű élelem mozgatásához, emésztéséhez szükséges energiát elsősorban az agytól vonja el. Ezért is érzünk sokszor levertséget, fáradtságot egy kiadós ebéd után, hozzátéve, hogy az étkezést követő órákban jelentkező fejfájás, rossz közérzet az esetleges erjedési folyamatok következménye is lehet. Egészségünk főképpen attól függ, mennyire ismerjük a gyomor működését, és milyen mértékben tartjuk azt tiszteletben. A gyakran túlterhelt, meggyengült gyomor csökkenti fizikai és szellemi erőnlétünket. A fehérjebontó enzimrendszer - a pepszin - a sósav savanyú közegében lebontja a hosszú fehérjeláncokat kisebb egységekre, polipeptidekre. A fűszerek, ízesítők, a tea, a kávé, a szeszesitalok és a szénsav hatást gyakorolnak a gyomornyálkahártyára, és serkentik a gyomornedv-elválasztást. Fogyasztásuk hosszabb távon gyomorégést és fekélyt okozhat. A különféle összetételű táplálékok különböző ideig tartózkodnak a gyomorban. Különösen a zsíros-olajos ételek nyújtják meg a gyomor ürülési idejét, ilyenkor mondjuk, hogy "megfeküdte a gyomrunkat". A halhús 2 órát, a tej és tojás 3 órát, a húsfélék (zsírtartalomtól függően) 5-7 órát töltenek a gyomorban. Vékonybél A gyomortartalom egy zárógyűrűn keresztül jut a vékonybélbe, ahol a hasnyálmirigy enzimjeivel kerül kapcsolatba. A termelődő hidrogénkarbonát semlegesíti a savas kémhatást, és folytatódik a lebontás. A fehérjerészek aminosavakra, a szénhidrátok cukormolekulákra bomlanak. A máj által termelt epe aktiválja a hasnyálmirigy enzimjeit - (ellenkező esetben a hasnyálmirigy megemésztené önmagát) -, oldatba viszi (emulgeálja) a zsiradékokat, és lehetővé teszi a zsírlebontást. A vékonybél alsó szakaszában történik meg a lebontott molekulák felszívása a bélbolyhokon keresztül. Vastagbél Az emésztetlen részek (pl: cellulóz) továbbhaladnak a vastagbélbe, ahol a víz szívódik vissza. Ez egy kb. 5 cm átmérőjű cső, melyben igen sok erjesztő bélbaktérium él. Ezek alkotják az ún. bélflórát, és fontos kémiai anyagok (pl:B1, B12, K-vitamin) előállítását és felszívódását segítik elő. A szénhidrátok erjedése során savanyú, szagtalan termékek (tejsav, ecetsav, szénsav, H2-gáz, stb.) keletkeznek. A fehérjék ugyanakkor rothadásnak indulnak, és erős szagú, mérgező hatású lúgos terméket (ammónia, szén-hidrogén) képeznek. A felszabaduló gázok a levegő nitrogénjével együtt alkotják a bélgázokat. A mérgező anyagok egy része eltávozik, más részük felszívódik és méregtelenítés után a vese kiválasztja. A rothadási termékek a bél mozgásait gátolják, az erjedési termékek pedig segítik. A nagy fehérje és kis rosttartalmú étrend mellett nagymennyiségű méreganyag képződik, mely károsítja a vastagbél belső falát. Az ilyenkor gyakran előálló székrekedés miatt különösen nagy mennyiségben szívódnak fel a káros anyagok, így a máj és vese is károsodhat. A salakanyagok a végbélen keresztül távoznak el. Anyagcsere A felszívódott aminosavak a vér útján jutnak el a szervezet minden pontjára, ahol energiatermelő és felépítő folyamatban vesznek részt. Az enzimek és a szövetek ebből épülnek fel. A szénhidrátok glükóz formájában kerülnek a vérbe. A hasnyálmirigy által termelt inzulin segíti a glükóz bejutását a sejtekbe. Túl sok finomított cukor fogyasztásakor a hasnyálmirigy "elfárad", ilyenkor alakul ki a csökkent glükóztolerancia, később a cukorbetegség. A felesleges cukor zsírszövetté alakul és lerakódik. A glükóz fontos energiatermelő folyamatok kiindulási vegyülete. Izommunka során az izomban tejsav képződik belőle ("izomláz"), mely a májban visszaalakul glükogénné. A zsírok változatlan formában jutnak át a bélfalon és összetett lebontási folyamatokon keresztül közvetlenül kapcsolódnak be az energiatermelésbe. A zsírok-olajok igen nagy energiatartalmúak, emiatt mértékletes fogyasztásuk javasolt. (Az állati zsiradékokban lévő koleszterin is bekerül a véráramba, majd hosszabb távon lerakódik az érfalakon.) ugrás az oldal tetejére