A CSONTRITKULÁS VISSZAFORDÍTHATÓ
!!!
A csontritkulás
példátlan méreteket öltött modern korunkban.
Hazánkban több mint tíz millió osteoporosisos
beteg él, akiknek többsége beletörődött abba, hogy
állapotán életvitellel már nem, csak gyógyszeres
kezeléssel illetve gyógyszeripari kiegészítők
rendszeres szedésével lehet javítani.
A
csontritkulás terjedésének jól meghatározható okai
vannak, amelyeknek csak elenyésző hányada kerül be
a köztudatba. A „néma járvány” gyors terjedését
leginkább az magyarázza, hogy a csont szöveti
állományát csökkentő különböző faktorok egy
időben, egymást mintegy felerősítve
hatnak.
Egy-egy
népbetegség kialakulásakor az emberek legfőképpen
a tudománytól várják a segítséget. Az
orvostudomány és gyógyszeripar - természetesen a
megelőzés hangsúlyozása mellett - egyfajta
kezelés-centrikus ”csontvédő programot” hirdetett,
amelyben a páciens a legkülönbözőbb csonterősítő
tablettáktól egészen a hormonokig, a mellékhatások
széles skálájából „választhat”.
A vegyi üzemek
a tápanyag-kiegészítők gyártásából próbálnak
gazdasági előnyre szert tenni. Mivel a csontszövet
főként kalcium- és foszforsókból tevődik össze,
logikusnak tűnt, hogy a kalciumtartalmú
kiegészítők megoldást hozhatnak a betegség
visszaszorításában. Mára azonban fény derült arra
is, hogy a lakosság körében elsősorban nem a
kalcium hiánya, hanem a meglévő kalcium
beépülésének romlása, valamint a kalcium
kivándorlásának gyorsulása okozza a
csontbetegségeket. A szervetlen kalciumsókat nagy
mennyiségben tartalmazó készítmények ilyen
értelemben nem az osteoporosist csökkentették,
hanem inkább sok borsot törtek a szemészorvosok,
kardiológusok, urológusok és ortopéd szakemberek
orra alá, mivel mérhetően emelkedtek a szemfenék
ereinek megbetegedései, az érelmeszesedés, a
vesekő és a mozgásszervi problémák illetve
porckopások a szabályozatlan kalcium-kiegészítések
miatt.
A
táplálkozástudomány szintén nem áll a helyzet
magaslatán. A javaslatok többsége megreked a tej-
és tejtermék fogyasztás javaslatánál, jóllehet ma
már bevallható, hogy ez utóbbiak nem hoztak átütő
eredményt a betegség visszaszorításában. Az egyéb,
pozitívnak számító tanácsok megmaradnak az
elméletek szintjén, és a gyárak tovább ontják
fehérlisztből, finomított fehércukorból álló
termékeiket. A csokoládégyárak extraprofittal
dolgoznak, a cukrászatok jól prosperálnak, a
látványpékségek pedig alig képesek kiszolgálni a
hazafelé igyekvő éhes tömegeket. A kávézás
elengedhetetlen része lett a napnak, a vörösbor és
sör fogyasztása lassan tudományos „legalitást”
kapott, a kólák, szénsavas üdítők, chipsek és
egyéb „üres” rágcsálnivalók pedig szinte teljesen
felváltották a gyümölcs és zöldségfogyasztást a
felnövekvő generációk körében. Mindezt a stressz
és a dohányzás tovább súlyosbítja, így formálódik
ki korunk egészségügyi helyzete.
Hogy miért
terjed a csontritkulás? Mert gyermekeinknél nem
alakul ki a szükséges csontbázis, sőt nem ritka ma
már a gyermekkori csontritkulás sem. Az
emésztőrendszer korán megbetegszik, és
alkalmatlanná válik a hasznos tápanyagok
felvételére. A felnőttek rohanó életvitelében és
étrendjében általánosak a felvágottas zsemlék,
kávé, a cukrászsütemények, édes sütőipari
termékek, nassolnivalók, csokoládés termékek,
húsfélék. A csábító gyümölcsjoghurtok, ízesített
krémtúrók, sajtkrémek, ömlesztett sajtok és egyéb,
tejalapú csemegék jórészt az ízlelő rendszernek
kedveznek. A natúr tejtermékek szeparálásokon,
zsírtartalom csökkentésen mennek át, végül
alacsony tápértékű termék kerül a
csomagolóanyagba. (Természetesen a tejzsírt és
tejfehérjét külön megvesszük tejszín, tejföl és
kazeinát alapú adalékanyagok formában. Sportoló
gyermekeink által előnybe részesített tejsavópor-
és kazein-alapú fehérje kiegészítők szintén a
tejből kivont alkotókból
készülnek)
Hazánkban igen
magas a fehérjefogyasztás, ezen belül is a -
csontrendszer szempontjából előnytelebb - állati
fehérjék dominálnak. Mivel a fehérjetartalmú
termékek alapvetően savas irányba tolják el a
szervezet kémhatását, a csontokból kalcium
vándorol ki, mintegy ellenhatásként, hogy
közömbösítse a savas termékeket. A napi 100-120
grammos fehérjebevitel ilyen módon jelentős
kalcium-deficitet eredményez. A koncentrált
tejtermékek (sajt, sajtkrém, túró, stb) a jelek
szerint igen magas állati fehérjetartalmuk -
emellett a hozzáadott foszforsók miatt - sem
képesek visszafordítani vagy csökkenteni a
csontvesztési folyamatot. Ez különösképpen igaz az
ún. húsos-sajtos étrend esetében, mivel a húsban
gyakorlatilag nincs kalcium, viszont jelentős a
savasító típusú fehérjetartalma. A húsféléken,
tejtermékeken és tojásos ételeken alapuló hazai
étrend ugyan fehérjehiánnyal nem fenyeget, azonban
a csontozatra előnytelen hatással van. A megoldás
a minőségi és mennyiségi változtatatásban
rejlik.
Mindezek után
felmerül a kérdés: milyen étrend nevezhető
„csontbarátnak” és milyen táplálékok előnyösek az
újabb kutatások fényében? Erre az egyszerűbb népek
adják meg a választ. Számos népcsoportnál
megfigyelhető ugyanis, hogy a kalcium bevitel
jelentősen elmarad a korszerű tudományos
javaslatoktól, mégsem alakul ki körükben
osteoporosis. Eleinte genetikai okokat sejtettek a
háttérben, azonban kiderült, hogy az életvitelben,
ezen belül is a táplálkozásban keresendők a
megoldási kulcsok. Az egyszerűbb népek
kvázi-vegánok vagy lakto-vegetáriánusok, vagyis
döntően növényi alapanyagokon élnek kismértékű
juh- és kecsketejjel, illetve abból házilag
előállított termékekkel kiegészítve. Káros
szenvedélyeik nincsenek, munkabírásuk átlag
feletti, a nők csontozata - még több gyermek
vállalása és a változó kor után is - szilárd.
Fogazatuk ép, izületeik fájdalommentesen
működnek, a depressziót pedig nem is ismerik. Hogy
lehet ez? A válasz a természethez közeli
életvitelben, „biotermékekben”, mértékletességben,
és a növényi élelmek túlsúlyában keresendő.
Természetesen azokon a csendes-óceáni szigeteken,
ahova egyes gyorsétkezdék betették a lábukat, mára
a cukorbetegség és szívinfarktus mellet az
osteoporosis is felütötte a fejét és szedi
áldozatait.
A táplálkozás
kulcsszereplője a megelőzésnek és kezelésnek,
azonban e terület jóval túlmutat a kalciumbevitel
kérdésén. Az úgynevezett fehérje-kérdés, a „nagy
kalcium paradoxon”, és a káros szenvedélyek
kérdéskörének megértése, a destruktív faktorok
megismerése igen fontos e területen. A nyomelem és
vitamin szabályozás, az ún. fitoösztrogének, a
teljes kiőrlésű gabonák jelentőségének felismerése
szintén elsődleges. Milyen ételek számítanak
csontbarátnak? A tapasztalatok szerint a száraz
hüvelyesek, az olajos magvak (diófélék), a
szezámmag, a mák, a zabpehely, a rozs és egyéb
teljes gabonák, csíráztatott gabonák és hüvelyesek
(pl.:szójacsíra), a lenmag, valamint a K-,
B-vitaminokban, valamint folsavban gazdag zöldség
(fejes saláta, savanyú káposzta, brokkoli, cékla,
stb ) és gyümölcsfélék rendszeres, tervszerű
fogyasztása megfelelő ellátottságot biztosít,
hiszen alacsonyabb és kedvezőbb fehérje tartalmuk
és -összetételük mellett a kalcium, foszfor, vas,
és nyomelemek széles skálájának beviteléről
gondoskodnak. Emellett természetesen a sportolás,
napfény terápia, vízfogyasztás és lelki nyugalom
is elsőrendű fontosságú.
Megállapítható
tehát, hogy pusztán helyes táplálkozással akár
vissza is fordíthatjuk a csontvesztési folyamatot.
Ehhez személyes kutatás, a szervezet egyéni
adottságainak ismerete és a változtatás igénye
szükséges. Ha elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor
már nem a táplálkozási hagyományok, szülői
szokások, reklámok és üzleti érdekeltségek
dominálnak döntéseinkben, hanem a józan
megfontolások, nos, akkor érkeztünk el életünk
fordulópontjához: a reformhoz.
VÁLTOZÓ KOR ÉS
CSONTRITKULÁS
Az elmúlt években
egyre többet hallunk a jó életminőség fogalmáról,
ami érthető is, hiszen nem pusztán csak élni kell
ezen a világon, hanem „ jól élni”. Az ötvenes
éveikben járó asszonyok (és nem ritkán férfiak)
esetében azonban a jó életminőség egyre nehezebben
érhető el, jóllehet a megoldási kulcsok ebben az
esetben is az egyén kezében vannak. A problémakör
hátterében egy olyan folyamat áll, amelyet a
szakma változó kornak, görög szóval élve,
klimaxnak nevez.
A változás
korát átmenet vagy áthajlás korának is nevezik, és
nőknél lényeges különbségekkel zajlik a férfiakhoz
viszonyítva. A változás kora tulajdonképpen a
reproduktív szakaszból átvezet az idősödésbe,
amely mind biológiailag, mind pszichikailag új
helyzetet teremt egy nő életében. Hazánkban 50
éves kor körül kezdődik és akár 10-15 évet is
igénybe vehet ez az átalakulás. Jelenleg
Magyarországon mintegy 2 millió nőt érintenek a
változás korával együtt járó tünetek.
A változás kora
kezdetének legfőbb jelzője a petefészek ciklikus
működésének megszűnése illetve a hormonális
szabályozás elmaradása. Ezt menopauzának nevezik.
A változás kora kezdetén a vérzések
rendszertelenül jelentkeznek.
A menopauza korai
tünetei közé a leggyakrabban a következőket
sorolják: hőhullámok, verejtékezések,
bizonytalanságérzés, alvászavar, szorongás,
hangulati hullámzás, váratlan szívdobogások,
fejfájás, emésztési zavar, izületi fájdalmak,
diszkomfort-érzés. Az említett tünetek általában
hónapok alatt lezajlanak és megszűnnek, és csak az
érintettek néhány százalékánál térnek vissza
éveken át, mérsékelt vagy intenzívebb
formában.
A menopauza
utáni első néhány év során a mellékvesekéregből
származó ösztrogén mennyisége még elegendő ahhoz,
hogy az emlők, a húgycső, a hüvely és a külső női
nemi szervek struktúráját és funkcióját
biztosítsa. Az idő előre haladtával azonban
csökken az említett hormon mennyisége és
megjelennek a középtávú tünetek: a húgyúti szervek
sorvadása, hüvelyszárazság, bakteriális
hüvelyfertőzések, visszatérő húgyivarszervi
gyulladások, vizelettartási nehézségek. A
menopauza hosszú távú hatásai közé sorolható a
csontritkulás valamint a szív- és érrendszeri
betegségek.
A nők kb. 45
éves korig bizonyos értelemben védve vannak a
csontritkulástól az ösztrogén igen jó
kalciumbeépítő képességéből adódóan.
(A fiatalabb nők
csontozata általában nem azért erősebb, mert
egészségesen élnek, hanem mert természetes
ösztrogén szintjük védi a csontok
épségét.)
Emellett a női
nemi hormonok keringési rendszert védő
tulajdonsága is ismert. Az ösztrogén csökkenésével
párhuzamosan e védelem is meggyengül és felgyorsul
az érelmeszesedési folyamat a
szervezetben.
A
csontritkulás sebessége a változás kora körül
erőteljesen felgyorsul,
és a menopauza utáni mintegy öt-tíz évben akár a
csonttömeg 2-5%-a is elveszhet
évenként. A menopauza
utáni első tíz évben a nők elveszthetik
csontozatuk 15-25%-át. Ebben az időszakban a
folyamat intenzitását az
életmód és a lelki egyensúly alapvetően meghatározza.
Érdekes
megfigyelésnek számít, hogy a hormonális
változások következményei nem érintik a változás
korában lévő nők egészét. A felmérések szerint
csak az ún. „gyors csontvesztő” nőknél jelent
kiemelt problémát az áthajlás kora, amely az
említett korcsoport mintegy harmadát - negyedét
teszi ki. A gyorsabb csontvesztés hátterében
részben a genetikai hajlam, részben az egyéni
életvitelben, főképpen táplálkozási szokások
meghatározó szerepét sejtik a
szakemberek. A
kedvezőtlenebb genetikai adottságokkal rendelkező
nők ezért sokkal figyelmesebben és
körültekintőbben kell megválogassák táplálékaikat,
mivel csontozatuk érzékenyebb a külső
hatásokra.
A legtöbb
szakmai állásfoglalás szerint a csontritkulás
folyamatát a természetes öregedési folyamattal
együtt jelentkező hormonális módosulások, valamint
a genetikai faktorok befolyásolják döntően. Az
elmúlt években azonban többször is
megkérdőjeleződött ez utóbbi állítás helyessége. A
genetikai hajlamokkal foglalkozó részben említésre
került, hogy pusztán a hajlam nem magyarázhatja a
járványszerű előfordulási gyakoriságot. A
hormonális változás esetében is ugyanezt lehet
mondani.
Mivel a
változókori tünetek és a csontozat tömegének
csökkenésének hátterében csak minden
harmadik-negyedik nő esetében lehet egyértelműen
igazolni a hormonális változás elsődleges kiváltó
szerepét, így felmerül a kérdés, hogy a többi
betegnél mi áll a gyors csontvesztés mögött.
Valószínűleg nemcsak a genetika és a
gyógyszerhatóanyagok, hanem olyan egyéb primer
faktorok, melyek az egyén életvezetéséhez köthetők
(táplálkozás, testmozgás)
A hormonális
átalakulás tehát szintén nem ad kielégítő
magyarázatot az osteoporosis jelenleg
tapasztalható nagymérvű előfordulására éppen
amiatt, hogy sokan, akik előrehaladott
osteoporosisban szenvednek, nem tartoznak az
ösztrogén csökkenésre érzékeny, gyors csontvesztő
populációba. Ez a paradox jelenség minden jel
szerint új megvilágításba helyezi a néma járvány
kérdéskörét.
Genetikai
faktorok és hormonális változások minden kor
emberénél jelen voltak, jóllehet az osteoporosis
csak az elmúlt évtizedekben vált globális
problémává. Eszerint e két tényező együttesen sem
képes elindítani jelentősebb mértékben a
csontvesztés folyamatát, hiszen akkor a régi kor
idős emberei is törékeny csontozattal rendelkeztek
volna, jóllehet a régészeti leletek ennek éppen az
ellenkezőjét támasztották alá.
Egyszerűen
tarthatatlanná vált az a kényelmes és - valljuk
meg - üzleti érdekektől sem mentes álláspont, hogy
az osteoporosis döntően az egyéntől független
tényezők együtthatásából áll elő. Ma már komoly
szakmai hibának vehető, ha a csontritkulást egyéni
szokásoktól független, korral természetesen együtt
járó kórképként kezeljük, mint ha „eleve
elrendelésszerű” betegség volna korunk emberénél,
és tehetetlenül kellene nézni annak drámai
mértékben való terjedését.
A
csontritkulás legfontosabb oka a helytelen életmód
és táplálkozás. A közismert orvosi javaslatok a
tejtermékek és kalcium tartalmú kiegészítők
nagyobb mérvű bevitelét javasolják, azonban ezek
átütő eredményt nem hoztak. Megjelentek a
„kalcium-rabló” ételek, italok és adalékok, mint a
fehér cukor, cukrászsütemények, csokoládé,
édesített üdítők, foszforsav- és koffeintartalmú
kólák, hús és húskészítmények, valamint a
finomított lisztből készített termékek, amelyek
képtelenek ellátni a csontozatot építő
elemekkel.
Tekintetbe véve, hogy a
csontanyagcsere nemcsak a kalcium, hanem a
nyomelemek, a K-, D-, B- és C-vitamin, a folsav és
az antioxidánsok bevitelétől, valamint a fehérjék,
cukrok mennyiségétől is függ, a diéta
összeállítása során sok szempontot kell egyszerre
szem előtt tartani. Az étrendben célszerű növelni
a szezámmag, dió, mandula, napraforgómag és tökmag
mennyiségét. A nyers saláták, káposztafélék és
gyümölcsök vitamintartalma nélkülözhetetlen a
csontépülésben, emellett a szójacsíra, tofu, rozs,
tönkölybúza, és lenmag fitoösztrogénjei is
szükségesek. A hüvelyesek között a lencse,
sárgaborsó és bab emelkedik ki csontépítő
tulajdonságával, amely magas kalcium és nyomelem
tartalmukkal magyarázható. Hazánkban az említett
növényi alapú élelmek rendszeres és tervszerű
fogyasztása jelentősen elmarad a javaslatoktól,
míg a kalcium „tolvajaiként” ismert feldolgozott
ételek kereslete megugrott. Gyakorlatilag ez
magyarázza a néma járvány terjedését. A
megfigyelések szerint a vegetáriánusok csontozata
erősebb, mint a vegyes táplálkozásúaké, jóllehet a
vegetariánusok csonttömege esetenként kisebb.
Mindezekről, és még számos „titokról” olvashat a
szerző „Ne veszítsd el a csontjaidat” című, nemrég
megjelent könyvében.
